Lehet, hogy a mai gyerekek jobban kiismerik magukat a mobilnet és az érintőképernyős kütyük világában, de úgy tűnik, a sportpályán elmaradnának szüleik gyerekkori teljesítménye mögött.


Egy friss amerikai kardiológiai tanulmány szerint sokkoló, mennyire elmarad a mai kölykök edzettségi szintje az egy generációval korábban mért adatoktól. 1970 óta évtizedenként mintegy hat százalékot romlik a gyerekek teljesítménye az Egyesült Államokban. A kutatók nemzetközi összehasonlítást is végeztek. Ebből kiderült, hogy világszerte mintegy 15 százalékkal maradnak el a gyerekek a sportok terén „az ősök” valamikori teljesítményétől. 

Grant Tomkinson, a kutatás vezetője szerint a hanyatlásnak több oka van, de a következményei nyilvánvalóak. A kevesebb sport és mozgás 30-60 százalékban okolható a terjedő gyerekkori elhízásért. Ez nem csak esztétikai kérdés, mutatott rá Tomkinson: ha valaki már gyerekkorában sem edzett, akkor életében jóval nagyobb eséllyel kell egészségügyi problémákkal, például szívbetegségekkel szembenéznie.

Szerencsére a kutatók a jobbító javaslatokkal sem maradtak adósok. Tomkinson szerint naponta legalább egy óra intenzív testmozgásra, például úszásra, futásra vagy bringázásra kell szoktatni a gyerekeket. Ez nem tűnik soknak, mégsem magától értetődő a fejlett országokban. A Kanadai Egészségügyi Szolgálat szerint az országban élő gyerekek többsége nem mozog eleget az optimális fejlődéshez – ők is egy óra mérsékelt és intenzív szakaszokat tartalmazó testmozgást javasolnak.

Szerintetek régen egyszerűbb volt sportra, mozgásra bírni a gyerekeket? Mivel lehet őket a leginkább elcsábítani a képernyők és kütyük elől?

VIA: Best Health