Miért nincs szüksége annyi kalóriára a nőknek mint 50 éve?

A hatvanas évekbeli anyukáknak még nem volt lehetőségük sem zumba, sem jóga, crossfit sem pedig egyéb más manapság trendinek számító edzésre járni, hogy formában tartsák magukat, mégis nagyobb eséllyel maradtak karcsúak. A titok nyitja, hogy 50 évvel ezelőtt még sokkal mozgásigényesebbek voltak a házimunkák, és az sem volt jellemző, hogy a háziasszonyok a szabadidejüket olyan passzív tevékenységgel töltsék, mint például a TV nézés, vagy az internetes böngészés.

2 Tovább

Fejleszti a baba agyát a terhesség alatti torna

Jó hírrel szolgálunk azoknak, akik eddig féltek a terhesség alatti testmozgástól. Egy a közelmúltban napvilágot látott kanadai tanulmány szerint ugyanis kifejezetten jót tesz a babának, ha az anyuka nem csak egész nap ücsörög a kanapén.

0 Tovább

Eltunyultak a mai gyerekek

Lehet, hogy a mai gyerekek jobban kiismerik magukat a mobilnet és az érintőképernyős kütyük világában, de úgy tűnik, a sportpályán elmaradnának szüleik gyerekkori teljesítménye mögött.


Egy friss amerikai kardiológiai tanulmány szerint sokkoló, mennyire elmarad a mai kölykök edzettségi szintje az egy generációval korábban mért adatoktól. 1970 óta évtizedenként mintegy hat százalékot romlik a gyerekek teljesítménye az Egyesült Államokban. A kutatók nemzetközi összehasonlítást is végeztek. Ebből kiderült, hogy világszerte mintegy 15 százalékkal maradnak el a gyerekek a sportok terén „az ősök” valamikori teljesítményétől. 

Grant Tomkinson, a kutatás vezetője szerint a hanyatlásnak több oka van, de a következményei nyilvánvalóak. A kevesebb sport és mozgás 30-60 százalékban okolható a terjedő gyerekkori elhízásért. Ez nem csak esztétikai kérdés, mutatott rá Tomkinson: ha valaki már gyerekkorában sem edzett, akkor életében jóval nagyobb eséllyel kell egészségügyi problémákkal, például szívbetegségekkel szembenéznie.

Szerencsére a kutatók a jobbító javaslatokkal sem maradtak adósok. Tomkinson szerint naponta legalább egy óra intenzív testmozgásra, például úszásra, futásra vagy bringázásra kell szoktatni a gyerekeket. Ez nem tűnik soknak, mégsem magától értetődő a fejlett országokban. A Kanadai Egészségügyi Szolgálat szerint az országban élő gyerekek többsége nem mozog eleget az optimális fejlődéshez – ők is egy óra mérsékelt és intenzív szakaszokat tartalmazó testmozgást javasolnak.

Szerintetek régen egyszerűbb volt sportra, mozgásra bírni a gyerekeket? Mivel lehet őket a leginkább elcsábítani a képernyők és kütyük elől?

VIA: Best Health

4 Tovább

A legjobb tippek a megfázás gyors leküzdéséhez

A komolyabb hidegek beköszöntével egyre gyakoribbak az influenzás és megfázásos megbetegedések, így arra gondoltuk, hogy a már ezektől szenvedőknek, illetve a potenciális betegeknek is jól jöhet, ha összeszedünk néhány dolgot, amivel gyorsabban megszabadulhatunk a köhögéstől és a csöpögő orrtól.

1 Tovább

„Egészséges” ételmítoszok

Szomorú tény, hogy a legtöbb igazán ízletes étel sajnos egyáltalán nem tesz jót a szervezetednek, gondoljunk csak a szaftos hamburgerekre, az ínycsiklandó csokira vagy akár egy szelet ropogós baconre. A felsoroltak közül egyik sem túl egészséges táplálék, és ezt tudjuk is róluk, sőt ha igazán tudatosak vagyunk még kerüljük is a fogyasztásukat. Na, de mi a helyzet az egészségesnek kikiáltott étkekkel? Ugyanis ezek között is akad bőven olyan, amelyek valójában inkább szabotálják a fittséget.

0 Tovább

Pörögj fel!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek