Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Parti mítoszok, megvizsgálva!

Mivel itt a hétvége, ezzel együtt a bulik ideje is, még ha a mostani egy napra csökkent hétvége nem is túl hosszú, így még kevesebb időd lesz kipihenni a kemény munkát és a nagy bulikat. Összeszedtünk ezért pár tévhitet a partik világából, hátha okosabban mész le ma este kedvenc szórakozóhelyedre, illetve kellemesebben kelsz fel majd másnap.

0 Tovább

Testünk nem felejt

Fiatalkori életmódunk és számos szokásunknak komoly hatása lehet jövőnkre. Itt persze nem tanulmányi eredményekre gondolunk, melyeknek hála megszerezhetjük álommunkánkat, hanem elsősorban egészségügyi következményekre. Bár az emberi test híres regenerálódó képességéről számos rossz szokás létezik, melyek gyakran csak évtizedekkel később éreztetik negatív mellékhatásaikat.

Dohányzás

Az első és legfontosabb ezek közül természetesen a dohányzás. Hiába teszi le valaki a cigit a 20-as éveiben, ha tinédzserkora óta füstölt, annak bizony évekkel később meglehet az ára. Magyarországon évente csaknem 30000 ember veszti életét a dohányzás okozta betegségekben.

Sok szexuális partner

Ha korábban sok szexuális partnerrel volt viszonyunk, és a nemi betegségeket mégis sikerült elkerülni igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, azonban még nem úsztunk meg mindent. Kimutatták, hogy egy nőnek szexuális partnereinek számával egyenes arányban nő az esélye, hogy HPV vírussal fertőződjön meg, ami később jó eséllyel okozhat méhnyakrákot. Ma már szerencsére létezik HPV elleni védőoltás, így ha életmódunkon nem tudunk vagy akarunk változtatni, ezt még mindig kérhetjük orvosunktól.

Szennyezett levegő

Bizony a szmognak sem csak azonnal érezhető, de hosszú távú hatásai is vannak. Különösen káros ez gyerekkorban, hiszen ilyenkor tüdőnk kitettebb a légszennyezés okozta károknak. Az éveken át tartó káros hatások akár 25 %-kal is növelhetik esélyünket a tüdőrákra és közel olyan káros lehet, mint a közvetett dohányzás.

Túlzott napozás

Természetesen a nyári napon lenni, barnulás vagy egyszerűen játék céljából, roppant kellemes időtöltés, azonban ennek is meg lehet az ára. Különösen ha bőrünk rosszul viseli az UV sugarak bombázását, és gyakran leégünk/leégtünk. Minél többet napoztunk 18 éves korunk előtt, annál valószínűbb, hogy bőrünk idő előtt ráncosodni fog. Arról nem is beszélve, hogy a bőrrákra és melanomára való esélyünk is jelentősen megnő.

Túlzott alkoholfogyasztás

Ez a magyar társadalom dohányzás melletti igazi népbetegsége. Hiába hagyunk fel a rendszeres és jelentős ivászattal egyetemi éveink végén, ennek később is jelentkezhetnek hatásai. Növelheti esélyünket a szívrendszeri és keringési megbetegedésekre, diabéteszre és még a depresszióra is. Ezeknek valószínűségét azonban helyes táplálkozással jelentősen csökkenthetjük.

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Szilveszteri bulizás okosan!

A babona szerint olyan lesz az új év, ahogy annak első napja telik. Így, amennyiben hiszünk az ilyesmiben, a szokásosnál is fontosabb, hogy január elsején ha lehet elkerüljön minket a másnaposság és a rosszullét, amiket a fergeteges szilveszteri buliból viszünk haza magunkkal. Mivel ez gyakran problémát okoz, természetesen mindenkinek megvan a saját legtutibb módszere, a másnaposság megelőzésére és kezelésére. Mi most ezekből szedjük össze a valóban működőket.

Mi okozza a másnaposságot?

Az alkohol fokozza a szervezet vízháztatásának anyagcseréjét, így különösen ha csak a szilveszterhez hasonló jeles alkalmakkor szoktunk inni ha iszunk rengeteget fogunk a wc-re járkálni. Ezáltal szervezetünk sokkal több folyadékot veszít, mint amennyit az alkohol italokból nyer, így testünk kiszárad. A vizelettel persze nem csak folyadék de rengeteg vitamin, só és egyéb hasznos ásványi anyagok ürülnek ki a szervezetünkből. Helyükre a máj megerőltető munkájának hála számos méreganyag kerül, az amúgy is kitágult ereinkbe. Leesett vérnyomásunkhoz általában alacsony vércukorszint is társul, így ébredéskor tökéletesen erőtlennek, gyengének, fejfájósnak és kiszáradtnak érezzük magunkat.

Gyors segítség!

Természetesen a fent leírt anyagokat azonnal pótolni kell. Kezdhetünk egy nagy pohár vízzel, amihez, nagy dózisú C-vitamin vagy multivitamint veszünk be. A pezsgőtablettákat ilyenkor érdemes kerülni, hiszen ezek irritálják, az alkohol által amúgy is kikezdett gyomorfalat. Persze vannak akik ennek ellenére a savas és szánsavas kávé&kóla kombinációt részesítik előnyben, aminek persze van bizonyított előnye is: egyszerre emelik meg vérnyomásunkat és vércukorszintünket, így ha gyomorpanaszaink nincsenek érdemes velük kísérletezni. A többieknek maradnak a savlekötő lehetőleg cukros ételek, gyümölcsök, a nehéz zsíros fogásokat ugyanakkor érdemes kerülni.

Létezik megelőzés?



A másnaposság megelőzésére csak egy biztos módszer van: ha nem iszunk alkoholt. Ha azonban mégis így teszünk sem maradunk teljesen védtelenek. Érdemes az ivászat megkezdése előtt kiadósat vacsorázni, hogy ne üres gyomrunkra háruljon minden teher. Az apróbb falatokat később se száműzzük, alkohol italok mellett nagyon jól esik és hasznos is pár apróbb falat, snack vagy sörkorcsolya. Tiszta vizet, vagy alkohol- és lehetőleg szénsavmentes üdítőket se se felejtsünk el ivás közben. Ezek megóvnak minket a kiszáradástól. Lehetőleg ne keverjük össze vissza a különböző italokat. Bár a régi mondással miszerint sörre bor – mindenkor, borra sör – meggyötör lehet vitatkozni, az biztos, ha koktélra töményet, arra sör, majd éjfélkor pezsgőt iszunk biztosan kellemetlen másnapra számíthatunk. Érdemes egyféle italt fogyasztani és természetesen abból is a jobb minőségűt.

0 Tovább

Pörögj fel!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek