Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A James Bond zuhany

Észrevettétek már, hogy James Bond mindig meleg vízzel kezdi a tusolást, majd pár perccel a vége előtt jéghidegre állítja a csapokat? Ian Flemming eredetileg talán csak a titkosügynök férfiasságát vagy skót származását kívánta hangsúlyozni, nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a módszer nem csak garantáltam felébreszt a legkómásabb állapotunkból, hanem kifejezetten jótékonyan hat egészségünkre is.

3 Tovább

Hűsítő helyek a kánikulában.

Most, hogy már napok óta igazi kánikula van, és a Meteorológiai Szolgálat gyakorlatilag az ország egész területére 2-es, 3-as fokozatú figyelmeztető előrejelzést adott ki, a legtöbbünk belefárad a télen még áhított melegbe. Mivel a helyzet pár napig még biztosan nem változik jelentősen, összeszedtünk pár kellemes, hűsítő helyet, ahova a forróság elől menekülhetünk.

Margitsziget, városi parkok

Budapest belvárosában a legjobb hűsölő hely egyértelműen a Margitsziget. Egyrészt valóban a szigorúan vett belváros közelében található, így a legtöbb ember számára percek alatt elérhető. Mivel szigetről beszélünk, ami a Duna közepén helyezkedik el, ennek jótékony hatását is többszörösen élvezi: a levegő itt eleve nem melegedik fel annyira, mint a betondzsungelben, a folyó pedig természetes szélcsatornaként szolgál, mikor mindenhol máshol áll a levegő, a kellemes szellő itt akkor is kisöpri a meleget. Emellett a sziget maga is gyönyörű, a nagyobb parkokhoz hasonlóan a gyakran több száz éves fák árnyékában kellemeset piknikezhetünk, szundíthatunk, és persze labdázhatunk, tollasozhatunk, vagy játszhatunk bármi egyebet is.

Strandok

Természetesen van szó a strandokat sem szabad kihagyni a számításból. Ezek közül számosat felújítottak az elmúlt években, korszerű játékokkal, hullámmedencékkel, sodrófolyosókkal szereltek fel, hogy víz ne csak a melegtől mentsen meg minket, de szórakozásunkat is garantálja. Többnyire a medencék környékét is rendbe szedték, így már friss zöld füvön pihenhetünk, műkő és kopott barna növénymaradékok helyett. Illetve csak pihenhetnénk, ha nem vennénk figyelembe a strandok legnagyobb hátrányát. A kánikulával együtt a strandokra megérkeznek a tömegek is, különösen a vakáció kezdetével, és gyakran szinte mozdulni sem lehet a szorosan egymás mellé terített törülközők közt. Ha jól bírjuk a tömeget is szembe kell néznünk a sokszor borsos jegyárakkal, amik egy négyfős család esetében komoly kiadást jelentenek.

Természetes vizek

Ha szerencsénk van találhatunk otthonunkhoz közel valamilyen természetes vízpartot is, ahova akár délutánonként 1-2 órára is elugorhatunk. Bányatavakból kialakított strandok, kisebb természetes tavak az ország számos pontján vannak, hogy nagyobb folyóinkat ne is említsük. A közhiedelemmel ellentétben ezek vízminősége rendszeresen ellenőrzött, és emberi fürdésre alkalmas, így nyugodtan megmártózhatunk bennük. Fontos azonban, hogy a folyami fürdőhelyeknél mindig tartsuk be az előírásokat, nehogy túl messzire sodródjunk, és a bányatavakkal is körültekintően járjunk el. Ha ezeket hivatalosan is stranddá alakították, az azt jelenti elegyengették a hirtelen mélyülő medret, azt biztonságossá téve a fürdőzők számára. Ahol azonban ez elmaradt, és tilos a fürdést azt jobban járunk ha a saját érdekünkben minden esetben betartjuk!

Irány a természet!

A városi parkokhoz hasonlóan, de azoknál még nagyobb mértékben találhatunk megnyugvást nyújtó, hűs, páradús környezetre a környék erdőiben, természetvédelmi területein. Ezeket a kedvelt kirándulóhelyeket többnyire néhány tíz perc autózással könnyedén elérhetjük. A több tíz méter magas fák ernyővázában olyankor is kellemeset sétálhatunk, amikor a városban néhány méter megtétele után folyik rólunk a víz.  

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Meleg italok a teán és forralt boron túl

Odakint továbbra is tombolnak a mínuszok, s bár a hét második felétől állítólag enyhülésre lehet számítani, az igazi tavasz még odébb van. Ilyenkor az ember gyakran olyan kedvetlennek érzi magát, hogy legszívesebben ki se mozdulna otthonról, azonban ha mégis rászánja magát egy kis kikapcsolódásra sem könnyű választani a hazai pubok és kávézók szegényes melegital-kínálatából. A hideg sörös korsó érintése persze szóba se jön, de még egy pohár vörösbornál is gyakran valami melengetőbbre vágyna az ember. Így többnyire maradnak a teák és a többnyire pancsolt forralt borok, amiket lássuk be, mostanra legalább annyira ununk, mint magát a hideget. Pedig a világ legkülönbözőbb pontjain fogyasztott meleg italokból bizony hatalmas a kínálat! Mi most pár otthon is egyszerűen elkészíthető, valódi lélekmelegítő receptjét osztjuk meg veletek.

Mexikói forrócsoki

Kezdjük is rögtön egy felturbózott klasszikussal. A chilijéről híres ország forrócsokija úgy feltüzel, hogy bárki bátran mer utána szembeszállni a téllel.

Egy nagy edényben keverjünk össze 1 evőkanál valódi kakaóport, 2 kiskanál barna cukrot, pár csipet fahéjat, és szerecsendiót, és persze a kihagyhatatlan chilit. Adjunk hozzá pár evőkanálnyi forró vizet és keverjük el az egészet, amíg csomómentes alapot nem kapunk. Ezután jöhet a lassú tűzön felforralt tej és pár csepp vanília és mandulaeszencia. Ha az egészet elkevertük helyezzük magunkat kényelembe és képzeletben irány Közép Amerika!

Hot Bloody Mary

A klasszikus vodkás paradicsomos koktél meleg verziója csak igazán forróvérűeknek ajánlott!

Egy mikrózható edényben kb. fél percig melegítsünk egy feles vodkát, 2 deci paradicsomlevet pár csepp Worcestershire és Tabasco szószt. A Meleg italt kínálhatjuk zellerszárral és ízlés szerint egy csipet fekete borssal is meghinthetjük.

Forralt cider

Hazánkban is egyre népszerűbbek a ciderek, amik tulajdonképpen többnyire almából, alkalmanként

körtéből készült a sörhöz hasonló alkohol és szénsavtartalommal bíró, de inkább a borokhoz hasonló eljárással készült frissítők. Ezeket legtöbben hidegen, jéggel fogyasztják, de ha épp ellenkezőleg teszünk sem fogunk csalódni. Két litert cidert 3 evőkanál barna cukorral két rúd fahéjjal, pár szem egész szegfűborssal és szegfűvel és két csipet frissen reszelt gyömbérrel melegítsünk fel lassú tűzön és hagyjuk gyöngyözni 15-20 percig. Természetesen a forralt borhoz hasonlóan, erre is mindenkinek megvan a maga tuti receptje, így merjünk kísérletezni!

Ananászos Puncs

A puncsról idehaza legtöbbünknek egy halvány rózsaszín gejl massza jut eszébe, pedig igazán finom meleg italok is futnak ezen a néven. Fél liter jó minőségű ananászlevet, 2 nagy csipet frissen reszelt gyömbért, mézet, fahéjat, pár csipet borsot és egy marék szegfűszeget egy kis edényben nagy lángon forraljunk fel. Ezután lefedve forraljuk tovább immár kis lángon tovább tíz percig és készen is vagyunk. Ha alkoholra fájna fogunk ez utóbbi lépés előtt tehetünk a keverékbe egy deci rumot is.

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Pörögj fel!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek