Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legjobb gyógymódok napégésre

Már mi is többször leírtuk miért is lehet olyan veszélyes a nap sugarainak kitenni bőrünket. A védekezés közben ejtett leggyakoribb hibákra is felhívtuk a figyelmet. Ennek ellenére tisztában vagyunk vele, hogy még a bőrük egészségére legkényesebben ügyelők is leéghetnek egyszer-egyszer, ami persze nem tragédia, mégis érdemes mihamarabb kezelni a kellemetlen tüneteket. Ehhez adunk most pár ötletet.

Első a tűzoltás!

Ha bőrünk leégett, kipirult a legfontosabb, hogy azonnal hűtsük le. Erre természetesen egy hideg vizes zuhany a legalkalmasabb, ami egyrészt kellemesen elűzi a forróságot a bőrünkről, másrészt hidratálja azt. Leégés után bőrünk hajlamos kiszáradni, így ilyenkor szappant ne használjunk, egyébként sem a tisztálkodás az elsődleges cél.

Tejfölös pakolás

A tejföl, esetleg joghurt, vagy kefir, napégést gyógyító hatásairól talán mindenki halott már. Nem is hiába, hiszen a hűtőszekrényből előkapott tejföl kellemesen hideg, valamint a benne lévő nedvesség hidratálja bőrünket. Emellett B-vitaminokban is gazdag, amik segítik a hámképződést. Természetesen önmagában is testünkre kenhetjük a tejfölt, de érdemes lehet kicsit felturbózni.

Keverjünk össze fele-fele arányban tejfölt, joghurtot, facsarjuk bele egy paradicsom levét, majd reszeljünk bele egy adag kígyóuborkát. Biztosan nem marad el a hatás!

Finnyásaknak gyümölcspakolás

Ha tejfölös kencét nem szeretnénk magunkra kenni, a bele került anyagokat önmagukban is használhatjuk. A kígyóuborka ismert bőrhidratáló, különösen az arcunkon, a szemünk körül fejti ki gyógyító hatását. A paradicsom gyulladáscsökkentő hatású (még rovarcsípéseken is alkalmazhatjuk). Ha ezek vágjuk vékony csíkokra, vagy pépesítjük össze nagyszerű pakolást kapunk. Mostanában egyre népszerűbb az epres pakolás is, bár ezt alkalmazni nem olcsó mulatság, a hatása kétségkívül nagyszerű.

Az aloe vera tényleg mindenre jó?

Nem sok olyan terméket találni ma, amiből ne készülne aloe verás. Krémek, tusfürdők, szappanok, kozmetikai szerek, de még ásványvizek és étrend-kiegészítők is tartalmazzák a mitikus növény különböző kivonatait. Ezek hatékonysága változó, de az biztos, hogy ha az élő növény frissen letört levelét használjuk, az szinte azonnal enyhíti a kellemetlen viszkető, égető érzést, és pár nap alatt helyrepofozza bőrünk. Csak törjünk le egy ágat a növényről (amit már csak azért is érdemes otthon tartani, mert roppant igénytelen, szinte csak napfény kell neki), hosszában hasítsuk ketté és zselés belével kenjük be a sérült bőrfelületet.

Tea kívül, tea belül

Fontos, hogy ha leégtünk testünket ne csak kívülről, de belülről is hidratáljuk. Nyáron amúgy is 2-3 liter a napi ajánlott folyadékmennyiség, ezt napégés esetén minimum tartsuk be. Ha teát készítünk előnyeit duplán is élvezhetjük. Lehűtve kiváló üdítő, a kihűlt filtert pedig arcunkra pakolhatjuk, hogy kívülről és belülről is hidratáljuk a sérült bőrünket.

Tilos az ...

Ha ezek közül a módszerek közül párat kipróbálunk, biztosan hamar rendbe jön a bőrünk. Fontos azonban az is, hogy berögzült szokásainkkal ne rontsuk tovább az amúgy sem rózsás helyzetet. Semmiképp se vegyünk forróvizes fürdőt vagy zuhanyt, nem fog jól esni, és bőrünknek is csak ártunk vele. A kencéket is langyos vagy inkább hideg vízzel mossuk le.

Ha a tenger mellett égtünk le, ami bizony nem ritka, akármilyen csábító is a víz ne menjünk bele. Bár a víz többnyire kellemesen hűvös a sótartalma miatt tovább dehidratálja bőrünket.

Kerüljük az arcszeszek, parfümök használatát is. Ha alkoholosak ezek is tovább szárítják bőrünk.


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Dobd fel otthonod- a legszebb nyári ajtódíszek

Otthonunk díszítése nem csak a kívánt cél elérése után melengeti meg a szívünket, de az ez irányú vásárolgatás, illetve a barkácsolásra szánt idő is segít felpezsdíteni a szürke mindennapokat. A kézműveskedés felszínre hozza lég elfejtett kreatív energiáinkat, amik talán a mindennapos gondok leküzdésében is segíthetnek. Ha pedig mindezt családunk, gyerekeink társaságában tesszük, a hatás sokszorozódik. Készítsünk hát igazán nyári vidám ajtódíszt, ami házérkezesünk pillanatában bearanyozza napunk hátralévő részét!

Ha nyár, akkor koktélok, ha koktélok akkor színes koktélernyőcskék! Nehéz is lenne vidámabb dolgot elképzelni, mint megannyi, a szivárvány minden árnyalatában tündöklő esernyőcskét. Pálcikájuknál fogva szinte bármibe betűzködhetjük őket, így régi megunt koszorúinkat újra felhasználhatjuk.

Szintén remek ötlet apró, 3-4-5 centis átmérőjű cserepekből készíteni a koszorút, így lopva életet az ajtódíszbe. A pozsgás sziklakerti növények jól bírják, ha csak kevés a táptalaj, és függőleges helyzetben is remekül érzik magukat.

A gyümölcsszezon beköszöntével és az árak lejjebb szorulásával almával is kísérletezhetünk. A kimagozott karikákat dugjuk 80 fokos sütőben nyitott ajtóval kiszárítjuk, majd dróttal már fűzhetjük is össze őket.

A kagylóból készült koszorú is remek ötlet, végre lesz helye a nyaralásokon gyűjtött kagylóknak, amiket nincs szívünk kidobni, így csak egy zacskóban vagy fiókban porosodnak. Felhasználásukhoz fémvázas koszorúalapot és ragasztópisztolyt használjunk.

Színesre festett ruhacsipeszekből ragyogó napkorongot készíthetünk, hogy a borúsabb nyári napokon se nélkülözzük a jókedvet.

A végére hagytuk a kedvencünket, amivel tökéletes strandhangulatot teremthetünk akár társasházi lakásunkban is. Mi mással is lophatnánk be a tengerpartot otthonunkba, mint az egyik leginkább arra jellemző tárggyal, a gumi vietnami papuccsal. Biztos mindenkinek akad otthon pár leharcolt darab, de ha nem néhány száz forintért könnyen beszerezhetünk néhányat. Főleg úgy, hogy most nem a kényelem, hanem a vibráló színek a fontosak.

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Ropogós mogyoróvajas süti

Ha hosszabb útra kelünk szinte kivétel nélkül viszünk magunkkal valami elemózsiát. Menjünk csak vonattal a Velencei tóig, vagy autóval egészen a horvát tengerpartig, a menet közben majszolást valamiért mindenki kötelezőnek érzi. Bár tény, hogy ez segít múlatni az időt, és megkönnyíti az órákon át tartó zötyögést, ha egy hosszabb családi vakáció alatt folyamatosan nassolunk, bizony komoly kilókat szedhetünk magunkra. Ezen persze az sem segít, hogy a ropogtatni valót többnyire aranyáron, benzinkutakban szerezzük be. Ha már muszáj a sütis zacskóban turkálnunk, amíg a kilométereket nyúzzuk, készítsünk magunknak saját finomságot. Ez nem csak, hogy garantáltan finomabb lesz, mint a bolti, de azt is pontosan felügyelhetjük, hogy miből mennyi kerül a tésztába!

Hozzávalók:

2 bögre liszt

1 tasak sütőpor

¼ kk. szódabikarbóna

2 csipet só

¾ bögre olvasztott vaj vagy margarin

1 bögre mogyoróvaj

½ bögre cukor

½ bögre barna cukor

2 tojás

néhány csepp vaníliaeszencia

1,5 bögre Kellogg's Toppas

Elkészítés:

Egy nagy keverőedényben forgassuk össze a lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a sót, majd tegyük félre.

Egy másik tálban keverjük össze a felolvasztott zsiradékot, a mogyoróvajjal és a cukorral, majd keverőgéppel közepes fokozaton verjük habosra. Adjuk, hozzá a tojásokat és a vaníliát. Ezzel is alaposan dolgozzuk össze. Ezután keverjük össze a liszttel majd jöhet bele a szétőrölt gabonapehely. Ezzel a tésztánk el is készült

Egy tepsire fektessünk sütőpapírt, majd egy evőkanál segítségével halmozzuk teli a tésztával. Nem érdemes túl nagy süteményeket készíteni, akkor jó, ha két harapásból el lehet fogyasztani őket. Hagyjunk elég helyet köztük, nehogy összetapadjanak, ahogy jobban szétterülnek. Ha ez magától nem menne egy villával kicsit lapítsuk ki a túl vastag halmokat.

Ezzel kész is vagyunk! A tepsit dugjuk 180°C-ra előmelegített sütőbe és süssük, 14-15 percig, vagy amíg a tészta meg nem barnul. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, természetesen a villával szurkálós teszt itt is működik. Ha a sütik megsültek, még melegen vegyük le őket a sütőpapírról, és sütőrácson hagyjuk őket kihűlni. Ha útra kelünk műanyag, vagy fém vajas sütis dobozban vihetjük magunkkal a finomságot.

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Hűsítő helyek a kánikulában.

Most, hogy már napok óta igazi kánikula van, és a Meteorológiai Szolgálat gyakorlatilag az ország egész területére 2-es, 3-as fokozatú figyelmeztető előrejelzést adott ki, a legtöbbünk belefárad a télen még áhított melegbe. Mivel a helyzet pár napig még biztosan nem változik jelentősen, összeszedtünk pár kellemes, hűsítő helyet, ahova a forróság elől menekülhetünk.

Margitsziget, városi parkok

Budapest belvárosában a legjobb hűsölő hely egyértelműen a Margitsziget. Egyrészt valóban a szigorúan vett belváros közelében található, így a legtöbb ember számára percek alatt elérhető. Mivel szigetről beszélünk, ami a Duna közepén helyezkedik el, ennek jótékony hatását is többszörösen élvezi: a levegő itt eleve nem melegedik fel annyira, mint a betondzsungelben, a folyó pedig természetes szélcsatornaként szolgál, mikor mindenhol máshol áll a levegő, a kellemes szellő itt akkor is kisöpri a meleget. Emellett a sziget maga is gyönyörű, a nagyobb parkokhoz hasonlóan a gyakran több száz éves fák árnyékában kellemeset piknikezhetünk, szundíthatunk, és persze labdázhatunk, tollasozhatunk, vagy játszhatunk bármi egyebet is.

Strandok

Természetesen van szó a strandokat sem szabad kihagyni a számításból. Ezek közül számosat felújítottak az elmúlt években, korszerű játékokkal, hullámmedencékkel, sodrófolyosókkal szereltek fel, hogy víz ne csak a melegtől mentsen meg minket, de szórakozásunkat is garantálja. Többnyire a medencék környékét is rendbe szedték, így már friss zöld füvön pihenhetünk, műkő és kopott barna növénymaradékok helyett. Illetve csak pihenhetnénk, ha nem vennénk figyelembe a strandok legnagyobb hátrányát. A kánikulával együtt a strandokra megérkeznek a tömegek is, különösen a vakáció kezdetével, és gyakran szinte mozdulni sem lehet a szorosan egymás mellé terített törülközők közt. Ha jól bírjuk a tömeget is szembe kell néznünk a sokszor borsos jegyárakkal, amik egy négyfős család esetében komoly kiadást jelentenek.

Természetes vizek

Ha szerencsénk van találhatunk otthonunkhoz közel valamilyen természetes vízpartot is, ahova akár délutánonként 1-2 órára is elugorhatunk. Bányatavakból kialakított strandok, kisebb természetes tavak az ország számos pontján vannak, hogy nagyobb folyóinkat ne is említsük. A közhiedelemmel ellentétben ezek vízminősége rendszeresen ellenőrzött, és emberi fürdésre alkalmas, így nyugodtan megmártózhatunk bennük. Fontos azonban, hogy a folyami fürdőhelyeknél mindig tartsuk be az előírásokat, nehogy túl messzire sodródjunk, és a bányatavakkal is körültekintően járjunk el. Ha ezeket hivatalosan is stranddá alakították, az azt jelenti elegyengették a hirtelen mélyülő medret, azt biztonságossá téve a fürdőzők számára. Ahol azonban ez elmaradt, és tilos a fürdést azt jobban járunk ha a saját érdekünkben minden esetben betartjuk!

Irány a természet!

A városi parkokhoz hasonlóan, de azoknál még nagyobb mértékben találhatunk megnyugvást nyújtó, hűs, páradús környezetre a környék erdőiben, természetvédelmi területein. Ezeket a kedvelt kirándulóhelyeket többnyire néhány tíz perc autózással könnyedén elérhetjük. A több tíz méter magas fák ernyővázában olyankor is kellemeset sétálhatunk, amikor a városban néhány méter megtétele után folyik rólunk a víz.  

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Olaszos padlizsán ropogósan

Nincs is jobb nyári étek, mint egy jó olasz recept. A sütőben sült padlizsán egyszerre nyújtja e sokoldalú zöldség frissességét, ugyanakkor kellően laktató, és a ropogós bundában teljes értékű főételként is felszolgálhatjuk.

Hozzávalók:

  • ½ bögre liszt
  • 2 csipet só
  • 3 csipet bors
  • 1 tk. olasz fűszerkeverék
  • 2 tojás
  • ¼ bögre tej
  • 2 marék reszelt parmezán
  • 2 bögre Kellogg's Cornflakes
  • 2 közepes padlizsán
  • friss bazsalikom
  • 1 üveg paradicsomszósz



Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190°C-ra.

Egy panírozásra alkalmas edényben keverjük el a sót, a lisztet és az olasz fűszereket. Természetesen nem kell kész fűszer keveréket használnunk, ha kísérletezni támad kedvünk saját mixünket is elkészíthetjük.

A második edényben verjük fel a tojásokat, és adjunk hozzájuk egy kevés tejet.

A harmadik edénybe kerül a durván felére, harmadára aprított kukoricapehely, melybe elkeverjük a reszelt parmezánsajtot. Ha lehet ezt magunknak reszeljük, mert a bolti sajtdarálékok gyakran túl porszerűek.

A padlizsánt mossuk meg majd vágjuk maximum 1,5-2 centiméter vastag karikákra. Innentől borzasztó egyszerű a dolgunk, a szeleteket egyszerűen bepanírozzuk. Alaposan megforgatjuk a padlizsánt a lisztben, úgy, hogy semmi se maradjon ki, majd jöhet a tojás, és a kukoricapehely morzsa.

Az elkészült szeleteket sütőpapírral lefedett tepsire fektetjük, majd 20-25 perce sütőbe dugjuk.

Amíg a padlizsán sül, melegítsük fel kész paradicsomszószt, ezeket fűszerezni általában már nem kell. A Kész padlizsánt friss bazsalikommal meghintva meleg paradicsomszósszal tálaljuk. Isteni!


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Pörögj fel!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek