Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hűsítő helyek a kánikulában.

Most, hogy már napok óta igazi kánikula van, és a Meteorológiai Szolgálat gyakorlatilag az ország egész területére 2-es, 3-as fokozatú figyelmeztető előrejelzést adott ki, a legtöbbünk belefárad a télen még áhított melegbe. Mivel a helyzet pár napig még biztosan nem változik jelentősen, összeszedtünk pár kellemes, hűsítő helyet, ahova a forróság elől menekülhetünk.

Margitsziget, városi parkok

Budapest belvárosában a legjobb hűsölő hely egyértelműen a Margitsziget. Egyrészt valóban a szigorúan vett belváros közelében található, így a legtöbb ember számára percek alatt elérhető. Mivel szigetről beszélünk, ami a Duna közepén helyezkedik el, ennek jótékony hatását is többszörösen élvezi: a levegő itt eleve nem melegedik fel annyira, mint a betondzsungelben, a folyó pedig természetes szélcsatornaként szolgál, mikor mindenhol máshol áll a levegő, a kellemes szellő itt akkor is kisöpri a meleget. Emellett a sziget maga is gyönyörű, a nagyobb parkokhoz hasonlóan a gyakran több száz éves fák árnyékában kellemeset piknikezhetünk, szundíthatunk, és persze labdázhatunk, tollasozhatunk, vagy játszhatunk bármi egyebet is.

Strandok

Természetesen van szó a strandokat sem szabad kihagyni a számításból. Ezek közül számosat felújítottak az elmúlt években, korszerű játékokkal, hullámmedencékkel, sodrófolyosókkal szereltek fel, hogy víz ne csak a melegtől mentsen meg minket, de szórakozásunkat is garantálja. Többnyire a medencék környékét is rendbe szedték, így már friss zöld füvön pihenhetünk, műkő és kopott barna növénymaradékok helyett. Illetve csak pihenhetnénk, ha nem vennénk figyelembe a strandok legnagyobb hátrányát. A kánikulával együtt a strandokra megérkeznek a tömegek is, különösen a vakáció kezdetével, és gyakran szinte mozdulni sem lehet a szorosan egymás mellé terített törülközők közt. Ha jól bírjuk a tömeget is szembe kell néznünk a sokszor borsos jegyárakkal, amik egy négyfős család esetében komoly kiadást jelentenek.

Természetes vizek

Ha szerencsénk van találhatunk otthonunkhoz közel valamilyen természetes vízpartot is, ahova akár délutánonként 1-2 órára is elugorhatunk. Bányatavakból kialakított strandok, kisebb természetes tavak az ország számos pontján vannak, hogy nagyobb folyóinkat ne is említsük. A közhiedelemmel ellentétben ezek vízminősége rendszeresen ellenőrzött, és emberi fürdésre alkalmas, így nyugodtan megmártózhatunk bennük. Fontos azonban, hogy a folyami fürdőhelyeknél mindig tartsuk be az előírásokat, nehogy túl messzire sodródjunk, és a bányatavakkal is körültekintően járjunk el. Ha ezeket hivatalosan is stranddá alakították, az azt jelenti elegyengették a hirtelen mélyülő medret, azt biztonságossá téve a fürdőzők számára. Ahol azonban ez elmaradt, és tilos a fürdést azt jobban járunk ha a saját érdekünkben minden esetben betartjuk!

Irány a természet!

A városi parkokhoz hasonlóan, de azoknál még nagyobb mértékben találhatunk megnyugvást nyújtó, hűs, páradús környezetre a környék erdőiben, természetvédelmi területein. Ezeket a kedvelt kirándulóhelyeket többnyire néhány tíz perc autózással könnyedén elérhetjük. A több tíz méter magas fák ernyővázában olyankor is kellemeset sétálhatunk, amikor a városban néhány méter megtétele után folyik rólunk a víz.  

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Sóból is megárt a sok

Először is mindenkitől elnézést kérünk a címben előtt rossz szóviccért, de a sófogyasztásra igenis oda kell figyelni. A WHO napi ajánlásának ugyanis az átlag magyar csaknem tízszeresét fogyasztja. A só megköti a szervezetbe kerülő vizet, ami a vérbe kerülve hosszú távon magas vérnyomás kialakulásához, azon keresztül pedig szív és érrendszeri zavarokhoz vezethet. Az egészségügyi felvilágosító kampányoknak hála, egyre többen veszik tudomásul, hogy vissza kell fogniuk sófogyasztásukat, mi most ehhez igyekszünk pár hasznos tippet adni.

Ésszel kezeljük a recepteket

Csakúgy, mint a cukor esetében a jó öreg családi receptek és szakácskönyvek komoly mennyiségű sóval készítenek minden ételt. Ne legyünk restek főzés közben többször kóstolni, és ha elégnek érezzük, akkor a receptben írtaknál akár 30-40 %-kal is kevesebb sót tehetünk a fazékba.

Rejtsük el a sószórót

Sokan szinte automatikusan nyúlnak a sószóróért tálalás után, anélkül, hogy az ételt megkóstolnák. Ezt persze csak addig ilyen könnyű megtenni, amíg a sószóró egy karnyújtásnyi távolságban van. Ha konyhaszekrénybe száműzzük kétszer is meg fogjuk gondolni, hogy valóban szükségünk van e rá.

Fűszerezzünk többet!

Sokak szerint a só hozza ki az ételek ízét, és bár ez részben igaz, vannak más megoldások is. Ha nem találjuk elég ízletesnek a vacsorát próbáljuk bátrabban használni kedvenc fűszereinket és kísérletezzünk újakkal is! Azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy ha kész fűszerkeverékeket használunk azok a legtöbb esetben már önmagukban is jelentős mennyiségű sót tartalmaznak.

Sok a sós lé

A legtöbb konzerv zöldséget, olajbogyót, gombát és egyéb finomságot sós lében tartósítják, ebben ázva csomagolják. Erre főzéskor persze a legtöbb esetben nincs szükségünk, így leöntjük, azonban a maradék sótól is megszabadulhatunk, ha doboz tartalmát csapvíz alatt alaposan átöblítjük.

Kerüljük a készételeket

A készételek, zacskós vagy dobozos levesek, szószalapok, instant egytálételek szinte mindig rengeteg sót tartalmaznak. Kerüljük ezeket, vagy ha mindenképp rájuk fanyalodunk olvassunk utána, hogy mivel is van dolgunk és keressük az alacsonyabb sótartalmú típusokat.


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

1 Tovább

Szabaduljunk meg a csuklástól!

A csuklás egy természetes reakció, melyet a rekeszizom önkéntelen összehúzódása okoz és rendszerint percenként többször is ismétlődik. Több a mellkas és a garat környékéén húzódó ideg ingerlése is kiválthatja, amit számos dolog okozhat, így a túl gyors evés, a túl nagy kortyokban lenyelt ital, a heves sírás, nevetés vagy köhögés, de akár a túl sok alkohol fogyasztása is. Egyszóval a csuklásnak számos oka lehet, legtöbbünknél rendszeresen jelentkezik. Bár kellemetlen általában, általában teljesen ártalmatlan és rövid időn belül magától is elmúlik, azonban ez nem mindig van így. Mi most az ilyen makacs csuklás elmulasztására adunk pár hasznos tippet a az ijesztgetésen, nyújtózkodáson és iváson túl.

Kezdjük a fülünkkel

A már korábban említett idegek egyike a bolygóideg, mely a fülünk környékén halad végig a nyakunkon keresztül egészen a hasüregig. Hallószervünk környékén, egy fülbe érő hajszáltól kezdve számtalan dolog irritálhatja, így kezdetnek ezt a részt vizsgáljuk meg. Masszírozzuk finoman végig halántékunk, fülkagylónk különböző részeit. Ezt bárhol, bármilyen körülmények közt megtehetjük, így érdemes lehet ezzel kezdeni.

Hideg vagy meleg víz?

Az ivás a legismertebb 'gyógymód', azonban ennek is több iskolája létezik. Legtöbben hideget isznak, hiszen ez kellemesebb érzés és áthatja egész nyelőszervünket. Ezzel szemben a meleg, állítólag megnyugtatja a rekeszizmot, ezzel gátat szabva az önkéntelen összerántódásoknak.

Édes vagy savanyú

Egy kiskanálnyi cukor vagy méz, elég tömör falat. A benne található szénhidrátmennyiség megváltoztatja a légzés ritmusát, ami szintén hozzásegíthet a az idegek lecsillapításához.

Ezzel szemben a savanyúság is hatásos lehet. Sokan esküsznek rá, hogy egy gerezd citromnál semmi sem mulasztja el gyorsabban a csuklást. Persze csak ha ráharapunk. Ha nincs friss, megteszi a sűrítmény is. Figyelem, gyakran csukló kisbabáknál ezt a módszert NE alkalmazzuk. 7 hónapos kor alatt semmilyen citrusféle fogyasztása sem ajánlott.

Lélegezz zacskóba

Szintén sokaknál beválik, ha egy papírzacskóba lélegeznek, fújják ki a levegőt, majd szívják be újra. Az egyszer már 'használt' levegőben így a véráramban is megnő így széndioxid szintje ami értágító hatásán keresztül szintén megnyugtatja a rekeszizmot.

Kell-e orvos?

Ha rendszeresen csuklunk és azt csak nagyon nehezen tudjuk elmulasztani érdemes megfontolni a következőket. A rekeszizom görcsös rángásait okozhatja vitaminhiány vesebetegségek, vagy az idegeket érő folyamatos nyomás, amit szélsőséges esetekben tumorok is kiválthatnak. Ha rendszeresen küzdünk a csuklással érdemes lehet kikérni orvosunk tanácsát is!


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

2 Tovább

Aludj jól – allergiásan is!

Már többször is írtuk milyen sok ember mindennapjait keseríti meg az allergia. Azonban nem csak a mindennapokról van szó, de ezek minden percéről, beleértve a nélkülözhetetlen pihenést is. A folyamatos orrfolyás, orrdugulás, a köhögés vagy az egyéb tünetek gyakorlatilag ellehetetlenítik a az igazán pihentető alvást. Enélkül pedig másnap dekoncentráltak, fáradékonyak és ingerlékenyek leszünk. Ráadásul allergiatípustól függően ez az időszak akár hetekig is eltarthat, aminek végére szinte kész zombivá válik az ember. Ezt elkerülendő érdemes betartani az alábbi tippeket.

Lefekvés előtt orrmosás

Igen, jól olvastátok, nem fogmosás hanem orrmosás. Hiába fújjuk ugyanis egész nap az orrunkat, vagy csepegtetünk és spriccelünk, a szervezetünkbe jutó irritáló részecskék, megragadnak a nyálkahártyánkon és orrüregünk apró szőrszálain. Így utánpótlás nélkül is egész este kellemetlen tünetekkel akadályozhatják a pihenést.

Eltávolításukhoz egy bögre langyos vízre lesz szükségünk, melybe fél kiskanálnyi sót keverünk. Egy patikákban kapható gumi szívófejű pipettával szívjuk fel az enyhén sós folyadékot és fejünket enyhén megdöntve fecskendezzük az orrüregünkbe. Ne ijedjünk meg ha a másik orrlyukunkból is vagy szánkból folyik vissza a folyadék, ez teljesen normális, hisz mind összeköttetésen vannak. A csöpögtetést orrlyukanként 2-3szor ismételjük meg!

Haladjunk a korral!

Na ragadjunk le a korábban bevált antihisztamineknél! Az allergiás gyógyszerek rohamosan fejlődnek, az újabb típusoknak már többnyire nincs álmatlanságot okozó mellékhatásuk, mint az korábban gyakori volt. Egy beváltnak hitt gyógyszert persze nem könnyű döntés félretenni, de orvosunk vagy gyógyszerészünk véleményének kikérése mellett érdemes lehet kísérletezni.

Tisztulj eukaliptuszos fürdővel

Korábbi cikkünkben már hangsúlyoztuk, milyen fontos, hogy a nap végén kimossuk hajunkból a láthatatlan polleneket, amik titokban kínoznak minket. Zuhanyzás vagy fürdés közben azonban két legyet is üthetünk egy csapásra. Cseppentsünk néhány csepp eukaliptusz-eszencia olajat a fürdőszivacsunkra, vagy forró fürdőnkbe és ezzel mossuk át egész testünket. Mire végzünk orrunk kitisztul, kiszáradt torkunk felfrissül és új emberként térhetünk nyugovóra. Vigyázzunk, hogy az olaj a szemünkbe ne menjen bele!

Légtisztítás

Érdemes lehet beruházni egy légtisztítóra, ami otthonunk levegőjét folyamatosan keringeti és megtisztítja a szálló portól. Ha lakásunk amúgy is hajlamos a túlmelegedésre, ami allergia nélkül is megnehezíti az egészséges alvást, akkor, ha tehetjük, szellőztetés helyett használjunk légkondicionáló berendezést. Azonban ennek se feledkezzünk meg rendszeresen tisztítani, vagy cserélni por és pollenszűrő alkatrészeit.

Hajnalban ne szellőztessünk!

A növények többsége a hajnali órákban eregeti legnagyobb mennyiségben pollenjeit, így ha nyitott ablaknál alszunk gyakran még az ébredés előtt komoly dózis veheti támadásba szervezetünket. Persze hajnalban kelni csak azért, hogy az ablakot bezárjuk, nem túl kellemes, így az egész szellőztetést érdemes átgondolni!

Teregetés helyett szárító

Az allergia csúcsszezonjában érdemes a szokásosnál gyakrabb mosni ágyneműnket, hogy az elővigyázatosságunk ellenére is belekerült részecskéket eltávolítsuk. Azonban a mosást sem szabad akárhogy csinálni. Ha van szárítónk, akkor a kinti nagy meleg ellenére is érdemesebb azt használni, hiszen a kiakasztott lepedők és huzatok valóságos pollencsapdaként működnek a kellemes nyári szélben. Ha nincs is szárítógépünk, ezeket az ágyneműket inkább a szobában szárítsuk.

Kedvenceinknek tabu a hálószoba!

Sokak számára egyértelmű ez a tanács, azonban érdemes felhívni rá a figyelmet, négylábú kedvenceink szőrzete számos pollent képes magába gyűjteni, ráadásul őket nem fürdethetjük naponta. Így legalább az allergiás időszak közepén tiltsuk ki őket a hálószobánkból. Ez ugyanúgy vonatkozik a látszólag makulátlan macskákra, mint az erdőn-mezőn szaladgáló kutyákra!


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Ételekkel az allergia ellen!

Már korábban is irtunk róla, hogy emberek tömegeinek okoz gondot az allergia. Tippeket is adtunk, hogyan kerülhetőek el az allergén anyagokkal leginkább szennyezett területek, ezek a módszerek azonban kétségkívül nehezen megvalósíthatóak a gyakorlatban, így előbb utóbb a legóvatosabbaknál is felütik fejüket a kellemetlen tünetek. Ezeket azonban enyhíthetjük, a gyógyszerek szedése mellett természetes úton is. A szemünkön és légzőszerveinken keresztül a testünkbe jutó allergén anyagok (por, pollen, stb.) ellen immunsejtjeink hisztaminokat bocsátanak ki, aminek hatására enyhe gyulladások jelentkeznek nyálkahártyánkon, szemünkben, aminek a vége kellemetlen torokkaparás orrfolyás, szemviszketés lehet. Az alábbi ételeken többnyire ezeknek a gyulladásoknak csökkentésével segítenek rajtunk.

Lazac és egyéb tengeri halak

Az Omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztását többször is erősen ajánlottunk már hiszen szervezetünk számos módon részesülhet ennek pozitív hatásaiból. Ezek közé tartozik az allergiás tünetek kezelése is, hiszen az omega-3 enyhíti a gyulladásokat. Sőt egyes kutatások szerint, akik kisgyermek korukban is sok halat esznek később kisebb eséllyel válnak túlérzékenyekké.



Fokhagyma

A fokhagyma természetes antibakteriális hatása régóta és széles körben ismert. Azt azonban kevesebben tudják, hogy ezt ugyanazok az anyagok okozzák, amik a gyulladások ellen is nagyszerűen veszik fel a harcot. Ráadásul a tengeri halaknál lényegesen olcsóbban adagolhatjuk magunknak nagy adagokban a gyógyító gumókat.




Joghurtok és élőflórás tejkészítmények

A kefirek, joghurtok, a bélrendszerünkben élő hasznos baktériumok jó barátai, így fogyasztásuk mindenki számára javallott. Az itt termelődő fehérvérsejtek segítenek elkerülni a a szervezet túl erős reakcióját, azáltal, hogy csökkentik a szervezetben található hisztamin szintjét. Szintén kimutatták, hogy a terhes kismamák által fogyasztott élőflórás termékek csökkentik a gyermekek allergiájának későbbi kialakulásának esélyét.



Mandula, gabonacsírák, levélzöldségek

Az E-vitaminban gazdag élelmiszerek bizonyítottan enyhítik a szénanátha tüneteit, így fogyasztásuk még a szezon kezdete előtt ajánlott.


Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!

0 Tovább

Pörögj fel!

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek