A tudomány mai állása szerint az örök fiatalság még jó ideig nem lesz elérhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy fiatalos energiáinkról, szépségünkről és további erényeinkről is feltétel nélkül le kéne mondanunk. Bár az öregedés valóban nem elkerülhető, annak milyenségét és sebességét számos életmódbeli hatás is befolyásolja. Ha ezeken tudunk változtatni, hosszabb távon őrizhetjük meg fiatalos lendületünket.
Az alvás gyógyító ereje
Első tippünk rögtön az álomszuszékoknak és lustáknak kedvez - de nem lesz mind ilyen. Testünk alvás közben regenerálódik. A pattanások, hegek gyógyulásától kezdve méregtelenítő szerveinken keresztül minden fontosabb szervünknek szüksége van az alvásra, hogy az egész napos igénybevételt kipihenhesse. Azt is számos kutatás kimutatta, hogy a kialvatlan szervezet immunrendszere jelentős hátrányba kerül a betegségekkel szembeni küzdelemben. Így annak, hogy eleget aludjunk nem csak rövid, de hosszú távon is kiemelkedő szerepe van egészségünk, fiatalos lendületünk megőrzése szempontjából.
Friss levegő
Ha saját gyermekeinknek mindig azt mondogatjuk, hogy menjenek ki kicsit a friss levegőre, azt igazán jól tesszük. De vajon mi megfogadjuk saját tanácsainkat? Autóból, ki buszra fel, irodába be, és mindeközben folyton a szennyezett városi levegőt szívjuk. Mikor aztán végre leülünk is a zárt légtér állott levegőjét fogyasztjuk. Pedig a szennyezett levegőnek számos ismert negatív hatása mellett a felgyorsult idősödésben is jelentős szerepe van. Így ha tehetjük, töltsünk minél több időt a szabadban, és csatlakozzunk gyermekeinkhez mikor kizavarjuk őket a kertbe vagy a parkba játszani!
Mozogj! - De csak ésszel
Az egészséges testmozgás természetesen borzasztó fontos, de mint minden mást, ezt is csak mértékkel szabad csinálni. Testünk extrém megerőltetésének főleg ha azt gyakran súlyos hatásai lehetnek. Fiatalságunk megőrzése szempontjából sokkal kívánatosabb a rendszeres, de nem túl intenzív testmozgás. Ha pedig időről időre le kívánjuk futni a maratont, azt ne felkészületlenül tegyük és tartsuk be a gyakorlott szakemberek tanácsait.
Inni, inni és inni
A kellő hidratáltság, különösen fontos fiatalságunk megőrzéséhez, és itt nem csak bőrünkre érdemes gondolni. Testünk minden sejtje számára fontos, hogy állandó folyadék-utánpótlásban részesüljön. Ehhez természetesen rengeteget kell innunk és folyadék-dús ételeket fogyasztanunk azonban máshogy is segíthetünk. A legtöbbünk által rendszeresen fogyasztott koffein és alkohol épp az ellenkező hatást váltja ki, így ha ezek bevitelét mérsékeljük azt testünk biztosan meghálálja.
Bűvös antioxidánsok
A testünkben keringő szabad gyökök nagy reakcióképesség kártékony molekulák, amik ép sejtjeinket károsítva jelentős szerepet játszanak az öregedés gyors előrehaladtában. Ezeket antioxidánsokkal tudjuk megkötni, melyek számos zöldségben, gyümölcsben, különösen a magas vastartalmú vöröses, feketés színűekben (fekete áfonya, szilva, szőlő, egyéb bogyósok) megtallhatóak, így ezek fogyasztása kiemelten ajánlott.
Utolsó kommentek