A szakemberek nem győzik eleget hangsúlyozni, mi is sokszor leírtuk már, hogy a halak fogyasztása mennyivel egészségesebb a szárnyasokénál, a négylábú háziállatokról nem is beszélve. Magyarországon ez a téma azonban még nagyobb hangsúlyt kéne, hogy kapjon hiszen idehaza az egy főre jutó éves halfogyasztás csak töredéke az európai átlagnak, ráadásul ennek nagy részét is karácsonykor habzsoljuk be. Szintén gondot jelent, hogy a hal egy igazán megosztó étel, sokan a közelébe mennek, a gyerekek nagy része pedig azonnal a tányérja szélére tolja a nem kívánatos halfalatokat. Ezen kívánunk segíteni az alábbi recepttel, amit minden gyerek örömmel fog ropogtatni.

Hozzávalók

  • ½ kg tengeri halfilé
  • 2 bögre Kellogg's Corn Flakes
  • ½ kk. citromhéj
  • ½ kk. só
  • ¼. kk tárkony
  • 1/8 kk. bors
  • ¼ bögre petrezselyem
  • 2 tojás
  • 2 közepes citrom



Elkészítés:

A halszeleteket jól mossuk meg majd alaposan csöpögtessük le.

A Kukoricapelyhez keverjük el a citromhéjjal, sóval, tárkonnyal, borssal és a petrezselyemmel. Természetesen ételünk annál ízletesebb lesz minél több friss alapanyagot használunk hozzá. Citromra egyébként is szükségünk van, így alaposan megmosott héját le is reszelhetjük és a friss petrezselyem beszerzésével sem lehet gondunk. A tárkony egy fokkal nehezebb dió, sok helyen kapható élő fűszernövény, ami kiültetve akár egész nyáron elláthat minket ízletes leveleivel.

A tojásokat törjük fel és válasszuk el a sárgáját és fehérjét. Most csak ez utóbbira lesz szükségünk. Mártsuk bele a halat majd alaposan hempergessük meg a kukoricapelyhes morzsában.

Az így bepanírozott halszeleteket egy rétegben fektessük sütőpapírral lefedett tepsibe és süssük 190°C-ra előmelegített sütőben 25-30 percig. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban egy villával ellenőrizhetjük, hogy elkészült-e a hal: ha igen könnyedén szétnyomható, húsának rostjai rétegesen válnak el egymástól.

A kész halat tálaljuk vékonyra vágott citromkarikákkal vagy készítsünk hozzá friss joghurtos mártogatóst egy csepp mézzel és mustárral.

Ha tetszett a cikk és szeretnél minden nap hasznos életmódtanácsokat és egészségtippeket kapni, kövess bennünket a Facebookon is!